Rokonok

Kopjáss ?István egy nap arra ébred, hogy megválasztották Zsarátnok f?ügyészének. Kultúrtanácsnokként – más szóval utolsó senkiként – dolgozott addig a városházán, s most, hogy a jó szerencséje és a forgandó véletlen ilyen magas pozícióba juttatta, minden szebbnek tetszik körülötte: egyszeriben a felesége is vonzó szépasszonnyá válik, a városban mindenki el?re köszön és gratulál neki, s kínban született frázisát – hogy a kecske is jóllakjon, a káposzta is megmaradjon – mélyenszántó bölcsességként ismételgeti boldog- boldogtalan. Kopjáss, ez a se okos, se buta, de a maga módján tisztességes és idealista gondolkodású ember nagy reményekkel vág neki új munkájának: a törvényesség ?re lesz a városban, s kitartó munkával – ha a polgároknak mindig elmondják, mire költik a pénzüket – talán még azt is el lehet érni, hogy a magyar ember szívesen fizesse az adót, s önzetlen örömmel szemlélje a köz boldogulását. A hatalom édességét azonban hamarosan megkeserítik az innen-onnan el?bukkanó rokonok, akik most mind Kopjáss pénzét s befolyását lesik, s még inkább az új f?ügyész el?tt lassanként feltáruló igazság: a kéz-kezet-mos panamázások kibogozhatatlan szövedéke. Móricz el?ször 1930-ban, majd átdolgozott formában 1932-ben megjelent regénye azóta klasszikus példázattá vált, amely örökérvény?en mutatja be a hatalom mámorát s az aljasító körülmények közé került egyszer? ember verg?dését. Bár a Rokonok csak egy pillanatkép az 1920-as évek végének Magyarországáról, a kórképet ma is hátborzongatóan pontosnak érezhetjük. Kötetünkben a regény mellett a bel?le készült színpadi m?vet is közöljük: a komor hangulatot Móricz itt der?s elemek sokaságával oldja fel, s a regényben sodró realizmussal ábrázolt gondolatot itt pörg?, komikus jelenetekkel, leny?göz? dramaturgiai profizmussal közvetíti, bizonyítva, hogy a színpadi m?fajnak is újító, nagy mestere volt.